Milyen legyen az alap? Szalma, moha, vagy vessző?

A koszorú alapok között a leggyakoribb és legolcsóbb a szalma és a mohaalap. A vesszőkből készült kész koszorúalapok szerintem vitathatatlanabbul szebbek, azonban drágábbak is. Lényegében ízlés dolga és a tervezett koszorú kinézetétől függ, hogy szalma, moha vagy vessző alap mellett döntünk-e, de van azért néhány szempont, amit érdemes figyelembe venni.
A szalmaalapot egyszerű tárolni és simán lehet több éven keresztül használni. A ragasztott díszeket is könnyű eltávolítani róla, igaz, ha a szalmaalapra ráfolyik a gyertyaviasz, azt nagyjából lehetetlen nyom nélkül eltávolítani. Sebaj, legközelebb majd ragasztasz oda valamit.

A mohaalap szép zöld, ami jól jön, ha örökzölddel tűzünk és nem szeretnénk, hogy látszódjon a koszorúalap, azonban szemetel, mert mindig hullik róla valami és elég hamar kifakul.

Nekem a kérges vesszőből készült alapok a kedvenceim. Ezeknek azonban az a hátránya, hogy inkább csak ragasztani lehet rá, tűzni vagy dróttal rögzíteni nehézkes. A sok apró kiálló rész miatt nehezebb tárolni és sajnos könnyebben is porosodik. A csupasz alapot emiatt portalanítani és zuhanyoztatni szoktam, amikor adventkor előveszem.

Léteznek ugyan hungarocellből készült alapok is, de ezeket kerüljük. Elsősorban azért, mert műanyag.
Mekkora alapot vegyek?
Szerintem 24 cm-est vagy ennél nagyobbat. Ekkora alapra már ráfér egy rendes méretű gyertya. Az én preferenciám ennél mondjuk kicsit nagyobb. Tavaly már írtam is róla itt.
Most épp egy laza 40-es…

Milyen gyertyát vegyek?
Az adventi koszorú meghatározó eleme a gyertya. Nem mellesleg a legköltségesebb is. A dekorációt meg lehet oldani fillérekből vagy gyűjtött termésekkel is, az alapokat lehet több évig használni, de a szép gyertya nem olcsó, ráadásul ha meggyújtjuk, ami javasolt :)) minden évben új kell.

Ha nem akarunk sokat költeni, időben kapcsolunk és előre beszerezzük szerintem nem sok olcsóbb és szebb megoldás van, mint az Ikea fehér tömgyertyája (kb. 500 Ft 4 db). Egyszerű és jó méretű alapgyertya. Persze nem kapható minden sarkon.
Amúgy nézzünk körbe a drogériákban, virágüzletekben barkácsboltokban. Sokszor lehet találni jó áron szép gyertyát.
Mivel egy szép gyertya mindenféle extra dekoráció nélkül, önmagában is ünnepi hangulatot ad a koszorúnak, szerintem érdemes költeni a gyertyákra, akár a többi dekoráció kárára is.
Legegyszerűbben a tömzsi és vastag gyertyákat lehet rögzíteni a koszorúalaphoz, első bálózóknak ezt ajánlom. A vékony keskeny gyertyákkal több a macera.
Ha kapsz, vehetsz gyertyatüskéket is a rögzítéshez, ez a legegyszerűbb megoldás.

A gyertyák és a zöldek dróttal való rögzítése kicsit nehezebb megoldás, de előbb-utóbb lesz majd poszt erről is!
A koszorú kinézetét illetően azonban csak a képzeleted szab határt, úgyhogy hajrá!
Szólj hozzá!