Húsvétra hangolódva az elmúlt pár napban kikérdeztem locsolóversekből az elérhető férfiakat. Egyfajta nem-reprezentatív, népköltészeti gyűjtés indítottam. Először kicsit mindenki vakargatta a fejét és mielőtt mondott volna bármit, azt javasolta nézzem meg a neten. Nem akartam ilyen könnyen feladni és próbáltam tovább kérdezgetni őket, hátha mégis tudnak valamit, amit a net nem.
Volt aki felhozta a szocialista blokk romantikáját idéző egyik klasszikust, bevallom én szeretem: „ Zúg a traktor szánt az eke, Elvtársnő locsolhatok-e?”
Volt aki azt mondta még nincs kész az idei, mert ő személyre szabott verssel locsol, amit az utolsó pillanatban rögtönöz. Ilyen is van. És voltak sokan a nemlocsolók és zölderdőben-ibolyások, akik szerint nem olyan fontos ez az egész.

A versgyűjtés tehát nem lett annyira sikeres, mint reméltem és igen közel kerültem ahhoz, hogy kizárólag a neten elérhető locsolóversekre alapozzak, amikor eszembe jutott egy turista, aki azt mondja magáról szívesen jár nyaralni Slam Poetry földjére.
Megmentette a posztom és összejött végül a vers mindenkinek egy szlemmer apuka szájából és a mellőzhetetlen netről. Ezúton küldöm őket Húsvétra locsolni vágyó fiúknak és versolvasó lányoknak:
„ Újra húsvét, újra kölni, tojást nem kell örökölni.
Csak egy vers kell, jó kiállás, meg szende kislány, aki hálás.
Fiatalság s boldog tavasz, ez az amit el ne szalassz.
Nem is fogok többet szólni, engedd magad meglocsolni! „
(Nagy Gábor)
„ Szeszélyes az április, megáztatott engem is.
Hétfő reggel frissen kelek, ettől lesz a napom kerek.
Keresem is már a kölnit, Rád locsolok fél ökölnyit.
Ne szaladj el nem fog fájni, aki széplány így fog járni.
Szabad-e locsolni?
(Nagy Gábor)
És a netesek. Szubjektív válogatás:
„Sivatagban él a teve, locsolkodni jöttem, he-he.”
„Van nekem egy kis
locsolóm, Kölni nincsen benne,
Ha én azt most elővenném, Nagy röhögés lenne.”
„Illatos fű, moha,
páfrány,
Meglocsollak Házisárkány! ”
„Piros golyó, zöld golyó,
Meglocsollak, vén tojó! ”
„Ól sarkában disznó
röfög,
meglocsollak, aztán mögyök! ”
„Az én locsolómra két tojás van festve! Hogyha azzal meglocsollak elmehetsz majd GYES-re! ”
„Korán reggel útra keltem,
Se nem ittam, se nem ettem.
Tarisznya húzza a vállam,
Térdig kopott már a lábam.
Bejártam a fél világot,
Láttam sok-sok szép virágot.
A legszebbre most találtam,
Hogy öntözzem, alig vártam. ”
„Árok partján döglött ló,
Én vagyok a locsoló.”
„Te vagy az ki nekem maradt,
Meglocsollak, dőljél hanyatt”
Van jobb locsolóversed? Írd meg kommentben!
Szólj hozzá!