Teljesen komolyan gondoltam október végén, hogy nálunk tutira nem lesz Karácsony idén. A Mikulások korai megjelenése ugyanis zsigeri ellenállást váltott ki belőlem. 

Egyszerűen nem akarok november vége előtt erre gondolni, ahogy nem vagyok híve annak sem, hogy gyújtsuk meg az adventi koszorún egyszerre az összes gyertyát, vagy állítsunk előre karácsonyfát.

Mindent a maga idejében! – mondja jól Agatha Christie és az öreg közmondás.

Mert amikor valóban eljön az ideje, Advent és a karácsonyvárás az év egyik legjobb időszaka.

A nyitány pedig az első vasárnap és mondjuk egy kiscsoportos koszorúkészítés.

Adventi koszorú készítés

Több éve egy szarvasos-fehér gyertyás vonalat viszek adventi koszorúban, és a gyertyákon kívül nem is szoktam venni hozzá új dolgot vagy mást. Idén is ezt terveztem, de máshogy alakult.

Kihagyhatatlan áron jött szembe ugyanis négy, óriási fehér gyertya. Nem bírtam otthagyni még úgy sem, hogy pont előtte vettem két pár gyönyörű, de elég szerény méretű, púderrózsaszín gyertyát is.

Adventi gyertyák

Hiába próbálgattam aztán a meglévő koszorú alapjaimra a hatalmas fehéreket, nem passzoltak sehogy. Még jó, hogy idejében szembejött egy hatalmas ebből is. Ehhez viszont nagyobb szarvas illett (és persze pont volt a boltban ez is).

Adventi koszorú alap

A “Ne vegyél semmi újat!” terv idén így csak szándék maradt, de legalább otthon találtam Bambit, (aki amúgy őz) és más szemmel nézem már a régi üveggömbjeimet is.

Adventi koszorú Bambival

A szarvasos-őzes-fehér gyertyás téma tehát maradt, de így nagyban azért egészen más. Nem tagadom, van úgy, hogy a méret a lényeg, és nem számít semmi más!

De nem vagyok ám csalfa vagy csapodár! Most hogy megtaláltam az igazit, nem gondolok cserére, csak esetleg majd jó soká’…

Kellemes Karácsonyvárást!