Bizalmatlan típus vagyok és sosem dőlök be rögtön a tavasznak. Amikor eljön az első szagos-napsütéses nap, mindig károgok hozzá egy kicsit (túl meleg, túl korán vagy túl hirtelen jött). Aztán történik valami, megadom magam, eltemetem a telet és nálam is beüt a tavasz.
Idén a bodobácsok hozták.

Téma a földről - Verőköltő bodobács

Ők már nagyban nyomták a flaszteren az ipart, amikor én még csak azon gondolkoztam, hogy akkor most póló vagy pulcsi. Persze póló lett a vége és mivel aznap nem kellett többet gondolkodni sem, észrevettem a piros-feketéket is a betonon.

Téma a földről - Verőköltő bodobács

Felénk verőköltő bodobács avagy bodi, de mivel elég karakteres és közismert faj sok más neve is van. Ezek persze a miénkkel együtt tudományosan totál helytelenek, mert igazából poloskákról van szó. Tisztességes nevük Pyrrhocoris apterus.
Móczár László Rovarkalauza szerint a nevüket onnan kapták, hogy ők költik a tavasz hírét, mert az első verőfényes tavaszi napon tömegesen megjelennek. Mivel kicsit késve észlelem a tavaszt, az elsőt sem megerősíteni sem megcáfolni nem tudom, de meleg volt és tavasz is, úgyhogy az etimológia ezen része biztosan oké.

A bodobácsoknak jutott amúgy pár oldal Winkler Róbert Nagyvárosi természetbúvár című könyvében is. Nyilván mindenkit, a pasikat meg főleg az érdekli a legjobban, így a könyv is részletesen beszámol a bodobácsok intim dolgairól. Egy példahím -József- ugyan röviden összefoglalva mindenkivel kitartóan kavart, de a konklúzió mégiscsak az, hogy a bodobács idézem „szégyenteljes nemi élete mellett a lelke mélyén mintha családcentrikus lenne”. Magányos bodobácsot ritkán látni az biztos, dehogy hárem vagy nagycsalád- e az utca széli csapat azt döntse el szépen mindenki maga.

Szerettem volna egy frankó közeli képen megörökíteni a közismert tolatós tandem pozíciót, de ahogy közeledtem mindig szaporábbra váltottak. A közeli a tandemről így nem annyira jött össze, de pár mesélős életkép és nagyon közelik egy döglött szingliről azért igen.

Téma a földről - Verőköltő bodobács
Harc a kajáért
Verőköltő bodobács
A bodobács majdnem öleb
Téma a földről - Verőköltő bodobács
Helló Világ!
Téma a földről - Verőköltő bodobács
Mikroszkóp alatt
Verőköltő bodobács
Közeli
Verőköltő bodobács
Közelebbi

Jó hír, hogy a verőköltő bodobács nem büdös, nem kártékony, nem szúr, nem csíp, nem repül, ellenben szép és ha látod akkor tuti, hogy már tavasz van.

Verőköltő bodobács
Fotó: Zagyva Tamás

És a bodobács akár a Get Hairy mozgalom kampányarca is lehetne. Mármint a lábával.

Verőköltő bodobács- láb
Fotó: Zagyva Tamás

A mikroszkópos képeket Zagyva Tamás készítette. Az eszközhasználatért köszönet az MTA EK MFA-nak.

Művek még a témában:

Nagyvárosi természetbúvár – Bodobács (Winkler Róbert)
Kártékonyak a suszterbogarak? (Bálint György)