A diverzitás, azaz a sokféleség fontos dolog. Már tudjuk talán. De vajon mennyire értjük, miért?
Szép és szimpatikus dolog, hogy színes pillangók és érdekes állatok élnek körülöttünk, aminek megőrzését támogatni és védeni kell, de valójában ez a történet ennél többről szól.

A biodiverzitás, azaz a biológiai sokféleség ugyanis az életbiztosításunk.

Az agrobiodiverzitás, a mezőgazdaság sokfélesége pedig a jövőnk kenyere és az élelmiszerbiztonság egyik kulcsa.

Diverzitas-bab

Ez derül ki legalábbis egy 2019-ben megjelent tudományos közleményből1, amely szerint az agrobiodiverzitás növelésével a terméshozamok stabilitása és kiszámíthatósága jelentősen fokozható. Azokban az országokban és régiókban ugyanis, ahol az élelmiszertermelés több növényfaj termesztésén alapul, ritkábban fordulnak elő olyan évek, amikor a nemzeti össztermés drasztikusan (25%-nál nagyobb mértékben) csökken.

A fent idézett, nemzetközi kutatócsoport által jegyzett tanulmányban a Földet 22 szubkontinentális mezőgazdasági régióra osztották, és azt vizsgálták meg, hogyan változott az elmúlt 50 évben regionálisan és világszinten a termesztett növények fajösszetétele, termesztési területük aránya és az összesített, kalóriaértékre vonatkoztatott termésátlag.

Az eredmények arra utalnak, hogy a termesztett növények diverzitása hasonló mértékben képes az éves termésmennyiséget stabilizálni, mint amilyen mértékben az éves csapadékmennyiség ingadozása azt csökkentheti.

A termesztett növények fajösszetételének fokozásával a termésstabilitás tehát növelhető.

zöldségek

Az agrobiodiverzitás változása az elmúlt 50 év mezőgazdaságában

Kicsit talán meglepő, de a közleményből az is kiderül, hogy a mezőgazdasági termelés diverzitása az elmúlt 50 évben regionális szinten szisztematikusan nőtt. Köszönhető ez annak, hogy a 1980-as évektől a nagyüzemi mezőgazdasági gyakorlat elterjedésével, üzemi méretekben kezdtek bizonyos növényfajokat olyan területeken és régiókban is termeszteni, ahol korábban az nem volt szokás, és/vagy a technológia ezt nem tette lehetővé. A 90-es évekre az intenzifikációból adódó, elsőre meglepő regionális diverzifikáció azonban megszűnt, a régiók közötti különbségek csökkentek és elkezdett kirajzolódni az a trend, amely a néhány növényfaj dominanciáján alapuló termelés következménye: a régiók uniformizálódása és a regionális különbségek elmosódása.

Annak ellenére tehát, hogy regionális szinten az elmúlt 50 évben nőtt a diverzitás, a mezőgazdasági termelésünk java részét adó nagy gazdaságok kontinenstől függetlenül egyre jobban kezdtek hasonlítani egymásra.

Globális szinten a diverzitás tehát jelentősen csökkent.

Észak Amerikában például jelenleg 93 féle növényfajt termesztenek az 1960-as években termesztett 80 fajjal szemben.2 A több faj termesztéséből adódó diverzitásnövekedés viszont nem ellensúlyozza azt, hogy

Világviszonylatban 4 fajt termesztünk a megművelt területeink felén.
-Igen, a FELÉN!

A négy növényfaj abc sorrendben pedig a búza, a kukorica, a rizs és a szója. A területek másik felén pedig osztozik a többi, a „maradék” 152 élelmezési célból termesztett növényfaj.

A legnagyobb termelők ráadásul gyakran csak egyetlen faj egyetlen genotípusát (fajtáját/hibridjét) termesztik akár több ezer hektáron keresztül is. Észak-Amerikában például a kukoricatermés 50%-át összesen hat genotípus biztosítja. Megdöbbentő egyformaság.

Az egyformaság, azaz a diverzitás csökkentése látszólag jó dolog. Növelhető vele a hatékonyság és ezáltal a profit is. Az előny azonban sosem jár egyedül.

Ökológiai szempontból a néhány faj vagy fajta dominanciáján alapuló mezőgazdasági rendszerek ugyanis rendkívül sérülékenyek. Jó példa erre a monokultúrás banántermesztés és a banánt világszinten veszélyeztető fuzáriumos hervadás problémája. A világ banántermelésének 47%-át egyetlen banánfajta, a Cavendish adja, annak ellenére, hogy az elérhető fajták száma 1000 felett van.3

Pedig a diverzitás és a hatékonyság nem feltétlenül ellensége egymásnak. Jelenleg azonban mégis feláldozzuk a diverzitást a kényelem oltárán.

Nem éri meg. Hosszútávon egészen biztosan nem.

Mert az emberiség és ezzel együtt az élelmiszerigény is folyamatosan növekszik, a klímánk pedig – nem csekély mértékben az ipari mezőgazdaságnak köszönhetően4 – igencsak változik. A diverzitás pedig az egyetlen biztosításunk arra az esetre, ha történik valami olyan, amire nem igazán számítunk. Ha történik valami és létezik még a diverzitás, akkor ugyanis marad esély, hogy a kieső elemek helyére tud kerülni más.

Mert banán nélkül még megleszünk, de búza, rizs, kukorica és szója nélkül, amelyeket a globális diverzitás hiánya szintén érint, aligha.

A diverzitás tehát fontos dolog. Már azt is tudjuk, hogy meg is kell őrizni ezt a mindenféle diverzitást: a bio-, az agro-, az agrobio-, a genetikai, a faji és az ökológiai diverzitást.

Ha teljesen elveszítjük, elveszünk mi is.  Sokkal hamarabb, mint azt gondolnánk.

Úgyhogy mentsük, amit még lehet.
Táplálkozzunk változatosan, együnk helyit, támogassuk a sokféleségre törekvő, fenntartható termelőket, és együnk mindig kicsit mást!

Tájfajta bio-paradicsomok kóstolója
Tájfajta paradicsomok

Felhasznált források:

1: Martin AR, Cadotte MW, Isaac ME, Milla R, Vile D, Violle C (2019) Regional and global shifts in crop diversity through the Anthropocene. PLoS ONE 14(2): e0209788. https://doi.org/10.1371/journal.pone.0209788

2: University of Toronto. “A very small number of crops are dominating globally: That’s bad news for sustainable agriculture.” ScienceDaily. ScienceDaily, 6 February 2019. www.sciencedaily.com/releases/2019/02/190206161446.htm

3: http://www.fao.org/news/story/en/item/1235747/icode/

4: https://www.ipcc.ch/site/assets/uploads/2019/08/3.-Summary-of-Headline-Statements.pdf

Ez a cikk először a  biokutatas.hu oldalon jelent meg 2019. december 16-án.