Az elmúlt két szezonban a házikert részleg egészségügyi okokból nálunk sajnos eléggé háttérbe szorult.  Amikor azonban kb. egy hónappal ezelőtt esett némi hó és rövid időre fehér lett minden, nagyon viszketni kezdett a tenyerem. Most és azonnal ültetni akartam valamit. Pedig fagyott földbe viszonylag nehéz.

Ültetés Párkánykertész leszek

Mivel nem igazán tudom, mennyi időm lesz idén, realista énemmel gyorsan egyeztettem egyet és megszületett az azonnal helyett a következő megoldás:

Kipróbálom, mi terem az ablakpárkányomon!

Nagy előny, hogy a párkányokon hamar kezdődik a szezon és egy virágládát felásni sem kell. Ráadásul a konyhából, ahol minden nap amúgy is többször megfordul az ember, gyakran szemlézhetem majd birtokot, plusz az öntözéshez szükséges csapvíz is közel.

Adott egy nem túl ideális észak-keleti fekvés némi diófával árnyékolva és egy 2 m hosszú, 25 cm széles párkány.

Nem röhögni, tényleg ezen leszek párkánykertész!
A termelést két virágládára és erre a konyhai ablakpárkányra alapozom.
Ennyike.

Párkánykertész leszek

Úgy képzelem szüretkor elég lesz csak kinyúlni az ablakon és a kintről beszűrődő halk madárcsicsergés mellett máris a szendvicsen vagy salátában landolhat a frissen szedett termés. Peace and love, ugye?

Párkánykertész leszek

Az adottságok miatt elsősorban persze kis helyigényű és alacsony fényigényű levélzöldségeket és salátaféléket szeretnék ebben a rendszerben kipróbálni, amely a zacskós salátakeverékek házi alternatívája lehet.

Ezek azok a zöldségfélék, amelynél fontos a frissesség, nehezen tárolhatóak és a boltokba gyakran sok csomagolással érkeznek, de elvben ekkora helyen is értelmezhető mennyiséget teremnek.

Nehéz megállni, de paradicsomot szezonon kívül tudatosan már csak nagyon ritkán veszek és márciusban, amikor a téli, tárolt zöldségek is az utolsókat rúgják, jó lenne valami a szendvicsekbe. A téli-tavaszi zöldségek közötti űrt megpróbálom majd a balkonládában nőtt levelekkel kitölteni. Meglátjuk.

Nyáron sem fogok azonban paradicsomot vagy bazsalikomot termelni ezen a párkányon, hiába létezik számos balkonparadicsom fajta is. Ez a párkány a fekvése miatt nem az, amin ilyet érdemes. Ráadásul ami engem most igazán érdekel, az a folyamatos és változatos, kültéri termesztésű levélzöldséggel való városi önellátás kérdése. A nyár nehezebb dió lesz, de tavasszal biztosan salátafélékkel indulok.

Vajon mennyi és milyen termést lehet kihozni ennyi helyen és ilyen körülmények között? Milyen fajok és fajták fognak jól működni? Ha enyhe tél lesz jövőre is, akkor vajon februárban is lesz még/már valami ehető a párkányomon?

Baromi kíváncsi vagyok.

A dísznövényeket a ládában hamarjában haszonnövényekre cserélem, innen indulok.

Tartsatok velem (ebben is)! 😊

Párkánykertész leszek