Azt hiszem, húsügyben el vagyunk szokva a valóságtól.

Nem nyilvánvaló, hogy az ebédre szánt négy csirkecomb két csirkének a combja. Nem számtanilag, hanem az életek számát tekintve. Mert négy darab csirkecomb két döglött csirkét jelent. A tepsinyi fűszeres csirkeszárny meg aztán kész mészárlás, ha belegondolunk.

De szoktunk?

Az a természetes, hogy a csirkecomb és úgy általában a húsok halmokban vagy műanyag dobozokban állnak a hűtőpultban. Mi meg jól elhisszük, hogy húsevőnek lenni igazából nem is véres dolog. A piszkos munkát általában mások végzik helyettünk és könnyű megfeledkezni a valóságról. Ne értsetek félre, nincs bajom a húsevéssel. A bajom az indokolatlansággal van.

Mióta újra vannak tyúkjaim, az élet és a hús közötti kapcsolat, vagyis inkább ellentmondás újra evidens.

Egy csirke két combja - Tyúkom mondja

Ugyan tojás miatt tarjuk őket, de szívfájdalom nélkül mennének a fazékba, ha a szükség úgy hozná.  Pedig nevük is van és még beszélni is szoktam hozzájuk. Na jó, semmi érzelgősség, inkább csak gyakorlatias információszerzés: „Helló Lányok, van tojás?”

Egy csirke két combja - Tyúkom mondja

A kapcsolatunk szerintem korrekt. Tiszteljük az állatot és gondoskodunk róluk, de megesszük, ha kell, mert ezért tartjuk. Ők a haszonállat, mi meg emberek vagyunk. Egyértelmű szerepeket nem jó keverni. Persze lehet ezzel is vitatkozni, de most nem téma.

Viszont mennyivel másabb onnan kezdeni egy tyúkhúslevest, hogy a pipi még kint kapirgál hajnalban?  Elkap, nyakat elvág, forráz, kopaszt, bont, darabol. Majd ezek után indulhat a főzés. Ha látnánk felnőni az állatot és nekünk kellene kapirgálóstól – röfögőstől – hápogóstól indítani a húsos kaját, biztosan nem ennénk ennyi húst.  És főleg nem hagynánk azt, hogy megromoljon az állatunkból főzött étel.  Nem finnyognánk, hogy rágós-zsíros-bőrős-csontos-csakamelléteszemmeg-nempontmostsültki.

Egy csirke két combja - Tyúkom mondja

Manapság sok mindent nem kell már látnunk ahhoz, hogy életben maradjunk. Távol kerültek tőlünk bizonyos dolgok. De elhinni azt, hogy a csúnya és véres már nem is létezik, butaság. Nem kell állatot tartani mindenkinek és azt sem kell nézni amikor levágják. De ha nekünk, húsevőknek mindig eszünkbe jutna, hogy a tányérunkon lévő étel korábban élet volt, akkor nem lenne ennyi bajunk. Nem lenne ennyi szemét, megromlott étel és feleslegesen leölt állat.

Ha valaki meg pont attól nem tud húst enni, hogy eszébe jut a hús egykor állat volt, az szerintem ne áltassa magát tovább, hanem döntsön.
Döntsön úgy, hogy megbarátkozik a gondolattal, vagy ne egyen húst. Igazából mindegy is, ki-hogyan, de, a lényeg, hogy döntsünk.
Tudatosan.  
Mert a nem döntés már nem pálya még az ilyen kis dolgokban sem, hogy ki, mennyi húst eszik.
Amúgy is mondják, minden nagy dolog kicsiben kezdődik. Higgyünk benne!
Együnk és vegyünk csak annyit, amennyire tényleg szükségünk van.

Most pedig a nyugalom megzavarására alkalmas kép következik. Konyhakész, nyúzott nyúlhús, avagy méltóságban élt és halt nyulak halomban. Bírjuk?

Konyhakész nyúlhús