Hivatalos énem farvizén evezve részt vettem nemrég egy alapanyagteszten, ahol szervezett keretek között kóstolhattam tájfajta paradicsomokat. Úgy fogalmaznék, hogy a reprezentatív mintavétel és a kiegyensúlyozott értékelés biztosítása érdekében nem jött rosszul a laikus és érdeklődő háziasszony karakterem. Szegről-végről a háziasszony is gasztro szakember, hát nem?

Beültem hát az asztalhoz, ahol adott volt 13 féle paradicsom, amelyek mindegyike szabadföldi és úgynevezett tájfajta* paradicsom volt.

Tájfajta bio-paradicsomok kóstolója

Nem zsákbamacska, hogy a tájfajta paradicsomok egészen más tulajdonságokkal rendelkeznek, mint profi fajtaparadicsomok testvéreik és az sem, hogy mindkettőnek vannak előnyei és hátrányai egyaránt.  Ennek ellenére muszáj megjegyeznem, hogy változatosságban és sokféleségben a tájfajták egyszerűen verhetetlenek. Létjogosultságuk és fontosságuk már emiatt sem kérdéses. Szerintem.

Tájfajta bio-paradicsomok kóstolója

Esszét is lehetne írni a témából, de a kóstoló keretében, mi csak az ízre mentünk. Fogyasztói szempontból ez végül is logikus döntés, hiszen minek is bajlódnánk valamivel, aminek nem jó az íze.

Sosem kóstoltam, vagy kóstoltattam még hivatalosan korábban, így ételek kapcsán a jóízű csendes nyammogáshoz, vagy a „most nem vagyok éhes” minőségjelzőkhöz vagyok szokva. Az első falat után elhangzott “rövid” hallatán, így kicsit fészkelődnöm kellett. Értem én, hogy az íz is lehet rövid nem arról van szó, de szokni kell ezt na.

Az első paradicsom volt a „belövő”. Megegyeztünk, hogy hány pontot kap és többit pedig ehhez viszonyítottuk. Utána már mindenki a maga ura volt.
Korrekt kezdés.

Tájfajta bio-paradicsomok kóstolója

A fogalmazáson és minőségjelzők használatán kívül nem éreztem amúgy hatalmas különbséget sem a véleményekben, sem a fajták között. Volt persze eltérés és az is különbözött, hogy kinek mennyire volt savas, savtalan, vagy rövid az adott paradicsom. Ennél azonban sokkal megdöbbentőbb volt megtapasztalni, hogy khmm, a borászoktól szerzett fordulattal élve a paradicsomban is tükröződik a terroir jellege.

És nem akarok ezzel többet mondani, csupán azt, hogy ugyan annak a fajtának is lehet teljesen más az íze és jellege, attól függően, hogy hol és milyen körülmények között termett. Úgy mint a szőlőnél, csak ott ez már közismert.

A fő tanulság nekem ennyi is: A szabadföldi paradicsomnak egyszerűen nincs párja. Számít persze maga a konkrét termőhely és a fajta is, de ha szerencsétlen paradicsomunk nem kap közvetlen napfényt és élő talajt, nem kerülhet egy mezőnybe szabadföldi társaival.

Ezért, ha idén nem tetted meg, jövőre már ne habozz.  Ültess pár tő paradicsomot!

Most meg még pont van idő elmenni egy zöldségeshez, venni pár kiló szabadföldi paradicsomot és eltenni belőle pár üveggel télire.

Inspirációkkal meg majd még én is jövök 😉

Tájfajta bio-paradicsomok kóstolója

*Mi az a tájfajta paradicsom?

A tájfajta paradicsom, olyan paradicsomot takar, amely természetes módon, hosszú idő alatt alkalmazkodott egy adott hely természeti adottságaihoz. Az adott helyre, ahol termesztették és/vagy lelkes biológusok begyűjtötték leggyakrabban a nevük is utal (Gyöngyös, Tolna, Máriapócs).
A tájfajták keletkezésének oka pedig általában csak annyi, hogy régebben általános volt a „saját” vetőmag és az is, hogy a jól működő növények magját évről-évre vissza is vetették a saját kertbe vagy gazdaságba. Nem csak a paradicsom esetében.
Régebben saját fajtát nemesített Manci néni is a falu végén úgy, hogy nem is tudott róla igazán.
Manapság ugyan ő sem bajlódik már saját maggal, de azt hiszem ez nem is igazán feladata. Nekünk viszont az igen, hogy ne hagyjunk veszni a sokféleséget, amelyet megteremtett.

A kóstolt paradicsomokat az ÖMKI biztosította.